Ungarisch: Krippe, Kreuz und Krone

Prof. Dr. Werner Gitt erklärt in dieser Schrift den Heilsplan Gottes - angefangen bei der Geburt Jesu (Krippe), über seinen Tod (Kreuz), bis hin zur Entrückung und ewigen Herrlichkeit (Krone).

Gott schuf Abhilfe für die "Urkatastrophe" der Menschheit, den Sündenfall. Wie in der Bibel vorhergesagt, sandte er seinen Sohn auf die Erde. "Nie aber hat die Welt einen Gott gesehen - bis es Weihnachten wurde."

Das Kreuz wurde für Kritiker zum Anstoß. Sie verstehen nicht, wie ein "Hinrichtungsinstrument" zum Zentrum eines Glaubens werden kann. Prof. Dr. Gitt sieht diese Kritik als Indiz, dass die Menschen ihr Sündenbewusstsein verloren haben: Es gab keinen anderen Weg für die Rettung des Menschen, weil die Trennung zwischen Gott und uns durch die Sünde so groß ist.

Wenn Jesus einmal wieder kommt, wird man ihn als König erkennen. Dann wird die Menschheit zweigeteilt sein in Angenommene und Verworfene. Für diejenigen, die Jesus in ihr Leben aufnehmen wollen, gibt es ein vorformuliertes Gebet, das ihnen dabei hilft.

Dieses Traktat eignet sich besonders gut zur Weitergabe an suchende Menschen!

Já­szol, ke­reszt és ko­rona

Me­ne­dék a ka­taszt­ró­fák ide­jén

Újabb és újabb ka­taszt­ró­fák pusztí­ta­nak vi­lág­szerte. A 2004-es ka­rá­cso­nyi szö­kő­ár­ban 160.000 em­ber vesz­tette az éle­tét. 1912-ben, a TITANIC el­sül­lye­dé­se­kor 1522 em­ber pusz­tult el. A má­so­dik vi­lág­há­ború 50 mil­lió ha­lottat kö­ve­telt. Mi­ért van ez így? Az első, az ős­ka­taszt­rófa ezen a Föl­dön az Éden-kert­ben tör­tént: ez pe­dig az em­ber bűn­beesése volt (lásd 1Mózes 3. feje­ze­tét). Ez okozta az­tán az ös­szes to­vábbi ka­taszt­ró­fát. A bűn ugyanis el­vá­lasztja az em­bert Is­ten­től, Is­ten nél­kül pe­dig a végső, leg­na­gyobb ka­taszt­rófa ör­vé­nyébe sod­ró­dunk. Ha a mennybe akár csak egyet­len bűn be­jutna, ak­kor ott is el­ural­kodna a szen­ve­dés, a ha­lál, már­pedig Is­ten ezt nem akarja.

Is­ten sze­rető szíve szinte bele­sza­kad: az em­be­rek, aki­ket Ő te­rem­tett és sze­re­tett, el­for­dul­tak tőle! Ez­zel va­lójá­ban me­net­je­gyet vál­tot­tak ma­guk­nak az örök ha­lálba. Mily bor­zal­mas! „Ha­lál el­len nincs or­vos­ság” – mondja egy köz­mon­dás. Még az Éden-kert­ben sem nőtt el­lene gyógyfű! Ta­lán Is­ten­nek sem lenne erre el­len­szere? De van!

Is­ten sza­ba­dí­tása: el­küldte a Fiát

Is­ten­nek már az Éden-kert­ben ké­szen volt a „meg­men­tési terve”, még ha rejt­jele­sen is. A bűn­beesés után rög­tön így szólt – mint­egy előre je­lezve –: „El­len­sé­ges­ke­dést tá­masz­tok kö­zöt­ted és az as­szony kö­zött, a te utó­dod és az ő utódja kö­zött: ő a fe­je­det ta­possa, te meg a sar­kát mar­do­sod” (1Mózes 3,15). A bib­liai Ószö­vet­ség­ben Is­ten még sok más pró­fé­tai üze­net ál­tal szól az eljö­vendő Meg­mentő­ről, mint pl.:

• „Csil­lag jön fel Jákóbból, ki­rá­lyi pálca (= jo­gar, a ha­ta­lom jele) tá­mad Izrá­el­ből” (4Mózes 24,17).
• „Te pe­dig, efrátai Bet­le­hem, bár a legki­sebb vagy Jú­da nem­zet­sé­gei kö­zött, mégis be­lő­led szár­ma­zik az, aki ural­kodni fog Izráelen” (Mikeás 5,1).

Az utolsó ilyen hír­adást egy an­gyal köz­ve­tí­tette, ami­kor Jó­zsef­fel kö­zölte a men­nyei Gyer­mek szü­leté­sét: „A fele­sé­ged, Má­ria, fiút fog szülni. Ne­vezd el Jé­zus­nak, mert ő sza­ba­dítja meg né­pét bű­nei­ből” (Máté 1,20-21).

A tör­té­ne­lem szín­pa­dán az év­ez­re­dek so­rán sok­féle em­ber szer­zett ma­gá­nak hír­ne­vet: csá­szá­rok, ki­rá­lyok, gu­ruk, va­rázs­lók, köl­tők, filo­zó­fu­sok; jók és ros­szak. De a vi­lág soha nem lá­tott még Is­tent – míg el nem jött az első ka­rá­csony. A já­szol­ban fekvő Gyer­mek nem olyan Is­ten, ami­lye­ne­ket a gö­rö­gök az Olimpuszra kép­zel­tek. Ő az egyet­len, aki el­mond­hatta: „Én va­gyok a Te­remtő, aki ál­tal min­den lét­re­jött” (Já­nos 1,1+3). „Én va­gyok az igaz­ság” (Já­nos 14,6). „Én va­gyok a jó pász­tor” (Já­nos 10,11). „Én va­gyok az ajtó” [értsd: a mennybe] (Já­nos 10,9).

Mi­lyen úton-mó­don jött Jé­zus ebbe a vi­lágba? Nem nagy pom­pá­val, él­jen­zé­sek és har­so­nák zen­gése kö­ze­pette ér­ke­zett, nem is a men­nyei se­re­gek kí­sé­re­té­ben. Nem, Is­ten Iz­rá­el­ben egy haja­don le­ányt, Má­riát vá­lasz­totta ki, aki ke­gyel­met ta­lált előtte, hogy vi­lágra hozza az Ő Fiát. Ez a zsi­dó­kat is meg­lepte, hi­szen az ő fü­lük­ben ott vissz­han­gzot-­­tak a Mes­si­ás­ról szóló pró­fé­ciák, pél­dául: „Ki­rá­lyod ér­ke­zik hoz­zád” (Za­ka­riás 9,9). Vagy: „Ös­sze­töri mind­eze­ket a ki­rály­sá­go­kat” (Dá­niel 2,44). Ők nem egy já­szol­ban fekvő gyer­mekre vár­tak, ha­nem egy erős­kezű ki­rályra, aki nagy ha­ta­lom­mal lép fel, és ki­űzi a ró­maia­kat Izráelből; aki Je­ru­zsá­lem­ben fel-ál­lítja ki­rá­lyi tró­nu­sát, majd a fő­pa­po­kat és írás­tu­dó­kat ki­ne­vezi mi­niszte­re­ivé.

Jé­zus azon­ban nem így jött, ezért sok zsidó vis­sza­uta­sí­totta Őt. Át­sik­lot­tak a fö­lött, hogy előbb gyer­mek­ként kel­lett jön­nie: „Mert egy gyer­mek szü­le­tik ne­künk, fiú ada­tik ne­künk” (Ézsa­iás 9,5). Et­től az Egyet­len­től függ, hogy mi az örök­ké­való­sá­got a menny­ben vagy a po­kol­ban tölt­jük. Há­rom szó ha­tá­rozza meg a Mes­si­ást:

• a já­szol (Jé­zus­nak a vi­lágba jöttét szim­boli­zálja)
• a ke­reszt (meg­váltá­sun­kat jel­ké­pezi, ame­lyet az Úr Jé­zus a ke­resz­ten szer­zett meg szá­munkra)
• a ko­rona (Jé­zus Krisz­tus ko­ro­nája: di­cső­sége, ami­kor ki­rály­ként vis­sza­jön)

Já­szol nél­kül nem le­he­tett volna ke­reszt. Ke­reszt nél­kül nem lenne ko­rona. Já­szol és ke­reszt nél­kül nem lenne szá­munkra menny. Ezért lett elő­ször ka­rá­csony!

Mi­ért bot­rán­koz­tat a ke­reszt?

A ke­resz­tyén hit kriti­ku­sai min­dig meg­kér­de­zik: »Mi­ért volt szük­ség erre a bru­tá­lis ke­reszt­ha­lálra? – A ti hi­te­tek­ben min­den egy bi­tófa kö­rül fo­rog. – Nem tu­dott volna Is­ten vala­mi­lyen jobb utat ta­lálni ah­hoz, hogy hely­re­áll­jon vele a kap­cso­la­tunk? – Mi­ért kel­lett a meg­bé­ké­lés út­ját ha­lál­lal, fáj­da­lom­mal, könny­ár­adat­tal és gyás­szal ki­kö­vezni? – Nem tör­tén­he­tett volna mindez va­la­hogy kí­mé­lete­seb­ben, esz­té­ti­ku­sab­ban és stílu­so­sab­ban? – Is­ten nem huny­ha­tott volna egy­sze­rűen sze­met em­beri fo­gya­té­kos­sá­ga­ink fö­lött?«

De ezek a „mi­ért” kér­dé­sek zsákut­cába ve­zet­nek, mert a bűnt ár­tal­mat­lan­nak tün­te­tik föl. Én úgy lá­tom, ez ko­runk nagy be­teg­sége. Csak a Gol­go­tán fel­ál­lí­tott ke­reszt­ről ol­vas­hat­juk le mind­azt, amit nem ta­lá­lunk meg a gon­dol­ko­dók és a fi­lo­zó­fu­sok egyet­len köny­vé­ben sem.

• A ke­reszt ugyanis meg­mu­tatja, mek­kora sza­ka­dé­kot oko­zott a bűn Is­ten és em­ber kö­zött. Olyan mér­he­tet­len a mély­sége, hogy a po­kol lett a kö­vet­kez­mé­nye (Máté 25,46).
• Csak a ke­reszt ad va­lós fo­gal­mat ar­ról, hogy Is­ten mi­lyen mes­szire ment el az irán­tunk való sze­re­teté­ben. Oly mesz­szire, hogy Jé­zust, a leg­ked­ve­sebb­jét, Fiát sza­kí­totta le sze­rető szí­vé­ről.
• Jé­zus ke­resztje Is­ten ér­tünk tör­tént leg­mé­lyebbre való le­eresz­ke­dése. A vi­lág­min­den­ség és min­den élet Te­rem­tője el­len­ál­lás, harc nél­kül en­gedte, hogy mint egy bű­nö­zőt ki­vé­gez­zék. Mek­kora árat fi­ze­tett Ő a bű­nért! Jé­zus ép­pen ez ál­tal hív­hatja ma­gá­hoz a bű­nö­sö­ket: „Aki hoz­zám jön, azt sem­mi­kép­pen nem kül­döm el” (Já­nos 6,37). Vi­szont az is igaz, hogy aki nem jön hozzá, az el­vész, el­kár­ho­zik – még­pe­dig örökre!
• A ke­reszt azt is je­lenti, hogy min­den em­beri meg­vál­tási kí­sér­let ér­tel­met­len és hiá­ba­való. Jé­zus ezért min­den egyéb le­hető­sé­get ki­zá­róan hir­det­hette: „Senki sem me­het az Atyá­hoz, csakis ál­ta­lam!” (Já­nos 14,6) Jé­zus ke­resztje mel­lett min­den egyéb val­lás meg­ol­dási kí­ná­lata csak az el­ve­szett em­be­ri­ség si­va­tagi dé­li­bábja.

A ka­rá­cso­nyi já­szol és a ke­reszt együt­tes üze­nete pá­rat­lan, meg­mentő, sza­ba­dító üze­net: „Mert az Em­ber­fia azért jött, hogy meg­mentse, ami el­ve­szett” (Máté 18,11).

Jé­zus Krisz­tus vis­sza­jön

Jé­zus Krisz­tus újra el­jön ebbe a vi­lágba – de ak­kor már nem mint gyer­mek, ha­nem mint ki­rály, mint bíró és mint a vi­lág Ura. Máté evan­gé­liu­má­ban (24,30) ol­vas­suk, ho­gyan je­len­tette be Jé­zus ezt az ese­ményt: „És ak­kor feltű­nik az Em­ber­fiá­nak jele az égen, ak­kor jaj­gat a Föld min­den népe, és meg­lát­ják az Em­ber­fiát el­jönni az ég fel­hőin, nagy ha­ta­lom­mal és di­cső­ség­gel.”

Mily nagy ok az örömre! Meg­je­le­nik a vi­lág Te­rem­tője! El­jön a vi­lág Meg­vál­tója! Mégis mi­ért ol­vas­suk a Jele­né­sek 1,7-ben: „Ak­kor jaj­gat a Föld min­den népe”? Mi­ért ki­álta­nak ki­csi­nyek és na­gyok a he­gyek­hez és szik­lák­hoz: „Es­se­tek ránk, és rejt­se­tek el min­ket a Bá­rány ha­ragja elől!” (Jel 6,16)? Mert éle­tük fo­lya­mán so­kan hal­lot­ták ugyan, hogy dön­teni kel­lene Jé­zus Krisz­tus mel­lett – de „nem”-et mond­tak! Most el­vesz­nek, és már sem­min sem vál­toz­tat­hat­nak. Vég­ér­vé­nye­sen túl késő! Ezért fog­nak ki­ál­tozni és jaj­ve­szé­kelni!

A leg­több em­ber azt az utat vá­lasztja, ahol Jé­zus nincs je­len. Ezen a te­rü­le­ten a vá­lasz­ték óri­ási. El­ret­tentő példa Shirley MacLaine ame­ri­kai szí­nésznő, aki egy far­mon él Terry nevű ku­tyá­já­val. Ő mondta: „A ku­tyám az egyip­tomi ku­tya al­katú Anubis bál­vány-is­ten rein­kar­ná­ci­ója. Ne­kem Terry­vel volt már leg­alább egy kö­zös éle­tünk Egyip­tom­ban. Most újra ös­sze­ho­zott ben­nün­ket az élet.”

Jé­zus Krisz­tus min­denki szá­mára lát­ha­tóan jön vis­sza. „Íme, el­jön a fel­hő­kön, és meg­látja min­den szem, azok is, akik át­sze­gez­ték, és si­ratja őt a Föld min­den nem­zet­sége” – írja Já­nos apos­tol a Jele­né­sek 1,7-ben. Ami­kor 1969. jú­lius 20-án Neil A. Armstrong az em­be­rek kö­zül el­ső­ként lé­pett a Holdra, 500 mil­lió em­ber kí­sérte fi­gye­lem­mel a tele­ví­zió­ban su­gár­zott ké­pe­ket. 1997. szep­tem­ber 6-án, Di­ana her­cegnő te­meté­sét 2,5 milli­árd em­ber nézte a TV-köz­ve­títé­sé­vel – a vi­lág la­kos­sá­gá­nak negy­ven szá­za­léka! Ezért vo­nult be a törté­ne­lembe úgy, mint a vi­lág első „glo­bá­lis te­me­tése”.

Az Úr Jé­zus vis­sza­jö­ve­tel­é­hez vi­szont nem kell majd film­fel­vevő gép. En­nek az ese­mény­nek min­den em­ber a sze­rep­lője lesz. Jé­zust min­denki látni fogja: nem­csak a vi­lág ak­kori la­kos­sága, ha­nem az em­beri tör­té­ne­lem so­rán ad­dig élt ös­szes nem­ze­dék. Ott lesz min­denki, azok is, akik ezt a cik­ket ol­vas­sák. Ak­kor csak egyet­len kér­dés lesz a döntő: Me­lyik cso­port­hoz tarto­zom én? A meg­men­tet­tek­hez vagy az el­kár­ho­zot­tak­hoz?

Jé­zus Krisz­tus hir­te­len és vá­ratla­nul jön vis­sza. „Mert aho­gyan a vil­lám­lás ke­let­ről tá­mad, és el­lát­szik nyu­ga­tig, úgy lesz az Em­ber­fi­á­nak eljö­ve­tele is” (Máté 24,27). A meg­di­cső­ült Krisz­tus egy­szerre és egy idő­ben lesz lát­ható az egész Föl­dön. Ez me­lyik nap­szak­ban törté­nik majd? A vá­laszt Luk­ács evan­géli­uma 17,34-ben ta­lál­juk: „Azon az éj­sza­kán ket­ten lesz­nek egy ágy­ban, az egyik fel­vé­te­tik, a má­sik pe­dig ott hagyatik.” Te­hát ott éj­szaka lesz. De két vers­sel ké­sőbb ez áll: „Ket­ten lesz­nek a me­zőn (nap­pali hely­zet), az egyik fel­vé­te­tik, a má­sik ott hagyatik.” Nem tu­dom, hogy az Ame­ri­kát fel­fe­dező Ko­lum­busz is­merte-e ezt a bib­liai részt, de akár így is gon­dol­kod­ha­tott volna: Ha Jé­zus vis­sza­jö­ve­tele egyet­len szem­pil­lan­tás alatt törté­nik, és a Bib­lia egy­szerre ír nap­pal­ról és éj­sza­ká­ról, ak­kor ez csak egy göm­bön le­het­sé­ges. Ha te­hát nyu­gat felé vi­torlá­zom, mégis ke­le­ten ér­ke­zem meg. – Ér­de­kes, hogy Luk­ács evan­gé­lista eze­ket a sza­va­kat olyan kor­ban írta le, ami­kor az em­be­rek­nek fo­gal­muk sem volt ar­ról, hogy a Föld gömb alakú.

A két fenti bib­liai vers más fon­tos do­logra is rá­mu­tat. Az Úr Jé­zus vis­sza­jö­ve­tele az em­be­ri­sé­get két­felé osztja majd. Kü­lön­vál­nak az el­fo­ga­dot­tak és az el­ve­tet­tek, azaz Jé­zus kö­ve­tői, és akik nem vol­tak azok. Ez­zel az em­be­ri­ség alap­vető prob­lé­má­já­hoz ju­tot­tunk. Ak­kor csak egy kér­dés szá­mít: a meg­men­tet­tek vagy az el­ve­szet­tek közé tarto­zom-e?

Dön­töttél-e már?

Is­ten min­den em­bert egyedi sze­mé­lyi­ség­nek te­rem­tett, és mind­nyá­jan sza­bad aka­rat­tal ren­del­ke­zünk. Ez kü­lön­böz­tet meg ben­nün­ket az ál­la­tok­tól. A sza­bad aka­rat két dol­got tesz le­he­tővé: meg­en­gedi, hogy eltá­vo­lod­junk Is­ten­től, vagy hogy kö­ze­led­jünk hozzá. Is­ten min­dent meg­tett azért, hogy Jé­zus Krisz­tus vált­ság­ha­lálá­val meg­nyissa szá­munkra az utat a mennybe. A Bib­lia fi­gyel­mez­te­tés­ként mégis le­írja, hogy nem min­denki lé­pett az üd­vös­ség út­jára. De mit te­hetne Is­ten ez ügy­ben? Ha el­venné a sza­bad aka­ra­tun­kat, ak­kor ép­pen a sze­mé­lyi­sé­günk lé­nye­gét ra­bolná el, gé­pek len­nénk, báb­fi­gu­rák, ro­bo­tok, akik csu­pán a szá­mukra előírt prog­ramot vég­zik el. Sze­mé­lyi­sé­günk­nek fon­tos ré­sze az aka­rat már itt a Föl­dön és a túl­vilá­gon is. Ezért az örök tar­tóz­ko­dási he­lyünk mos­tani vá­lasztá­sunk­tól függ.

Fel­ké­szül­tél-e már erre az eljö­vendő napra? Az Úr Jé­zus a tíz szűz­ről szóló pél­dá­zatá­ban azt szem­lél­tette, men­nyire fon­tos, hogy az em­ber fel­ké­szül­jön, ké­szen le­gyen. Mind a tíz lány „hívő” volt, szi­lár­dan hit­ték: a me­nyeg­zőt meg­tart­ják! De még­sem mind a tíz cse­le­ke­dett en­nek meg­fe­le­lően, öten ugyanis nem vit­tek a mé­cse­sük­ben elég olajat, hogy a vőle­gény esetle­ges ké­sé­séig elég lett volna. Ezért csak a má­sik öt ért célba. Akik nem vol­tak ké­szek, azok­nak a Vőle­gény ezt mondta: „Nem is­mer­lek tite­ket” (Máté 25,12). Ez­zel örök bol­dog­sá­gu­kat el­ve­szí­tet­ték. H. Kemner evan­gé­lista mondta: Álomba rin­ga­tózva is le­het a po­kolba jutni. Azok a „hí­vők”, akik csak rá­bó­linta­nak a bib­liai igaz­sá­gokra, de nem vi­szik át eze­ket sze­mé­lyes éle­tükbe, az örök életü­ket koc­káz­tat­ják.

Mind­há­rom — vagy egyik sem

A leg­több em­ber min­den év­ben szí­ve­sen ün­nepli a já­szol­ban fekvő gyer­mek Jé­zust, de ott el is akad. Azon­ban a já­szol, a ke­reszt és a ko­rona el­vá­laszt­ha­tatla­nok egy­más­tól. Jé­zus földi életé­nek el­en­ged­he­tet­len ré­sze a já­szol, az em­berré vá­lás; a ke­reszt el­szen­ve­dése, majd a fel­tá­ma­dás győ­zelme; és vis­szajö­ve­tele­kor di­cső­sé­ges uralma: a ko­rona. Ez volt Is­ten „sza­ba­dí­tási terve” kez­det­től fogva, hogy meg­ment­sen az ős­ka­taszt­rófa végle­ges kö­vet­kez­mé­nyé­től. A végső ka­taszt­rófa ugyanis, amit a Jé­zus Krisz­tus nél­kül élő em­be­rek megta­pasz­tal­nak, az a po­kol lesz. Saj­nos, sok­kal több em­ber­éle­tet fog kö­ve­telni, mint a törté­ne­lem ös­szes ed­digi kataszt­ró­fája – és en­nek a „ha­lál­nak” nem lesz vége, örök­ké tart! Mégis, min­den ka­rá­csony­kor újra meg­kér­dezi tő­lünk Is­ten: el­fo­gad­juk-e „a já­szol, a ke­reszt és a ko­rona” aján­dé­kát? Őszinte imád­sá­gunk­ban mond­junk erre most igent, mi­köz­ben há­la­adás­sal el­fo­gad­juk Is­ten­nek a Jé­zus Krisz­tus­ban szá­munkra fel­kí­nált bűn­bo­csá­na­tát! Ez az imád­ság így is han­goz­hat:

„Úr Jé­zus Krisz­tus, ma ol­vas­tam, hogy csak Te­ál­ta­lad ke­rül­he­tek a mennybe. Sze­ret­nék egy­szer Ná­lad lenni a menny­or­szág­ban. Kér­lek ezért, hogy ments meg a po­kol­tól, ahová a bű­nös­sé­gem mi­att tu­laj­don­kép­pen ke­rül­nék. Mi­vel olyan na­gyon sze­retsz en­gem, ér­tem is meg­hal­tál a ke­resz­ten, és ki­fi­zet­ted ott bűneim bün­te­té­sét. Lá­tod min­den vét­ke­met gyer­mek­sé­gem­től fogva. Te is­mersz min­den bűnt; azt, ami­nek je­len­leg a tu­da­tá­ban va­gyok, de mind­azt is, amit már rég el­fe­lej­tet­tem. Is­me­red szí­vem min­den rez­dü­lé­sét. Előt­ted nyi­tott könyv az éle­tem. Úgy, ahogy va­gyok, nem mehe­tek Hoz­zád a mennybe. Kér­lek, bo­csásd meg a bű­nei­met. Jöjj most a szí­vembe, és te­remtsd azt új­já! Se­gíts ne­kem, hogy min­den­nel sza­kít­sak, ami nem he­lyes a Te sze­medben, és aján­dé­kozz meg új élet­tel és gon­dol­ko­zás­sal, ame­lyek a Te aka­ra­tod és tetszésedre van­nak. Kér­lek nyisd meg előt­tem Igé­det, a Bib­liát! Se­gíts, hogy meg­ért­sem, amit mon­dani akarsz ne­kem, és adj ne­kem en­ge­del­mes szí­vet, hogy azt te­gyem, ami ne­ked tet-szik. Mos­tan­tól fogva Te le­gyél az én URAM, éle­tem Ki­rá­lya. Kö­vetni akar­lak. Kér­lek, mutasd meg ne­kem az utat, ame­lyen jár­nom kell éle­tem min­den te­rü­le­tén. Kö­szö­nöm, hogy meg­hall­gat­tál, hogy most már Is­ten gyer­meke le­he­tek, aki egy­kor ná­lad lesz a menny­ben. Ámen.”

Dr.-Ing. Werner Gitt,
pro­fes­szor és igaz­gató